Bemutatkozás!


A Rimaszombat város jeles szülöttjének, Tompa Mihály magyar költőnek, lelkésznek, Petőfi és Arany barátjának nevét viselő klub 2007. márciusában önálló polgári társulásként szerveződött újjá, megtörtént hivatalos bejegyzése.

1962-ben a magyar kultúra terjesztése, művelése és az identitástudat megőrzése érdekében tenni kész lelkes emberek alakították meg. A rendszerváltásig a Csemadok városi alapszervezete mellett működött, majd 1992-től a 4-es számú Hatvani István Cserkészcsapat égisze alatt fejtette ki közművelődési tevékenységét egészen 1998-ig.

A kommunista rendszerben sokszor a Tompa Mihály Klubnak ( „TMK” ) volt egyedül lehetősége megszervezni, hogy a kb. 100 lelket számláló tagság és a más érdeklődők neves magyarországi előadókkal találkozhassanak.

 

A jelenlegi Tompa Miháy Klub „TMK” feladatának tekinti a helyi és a környék magyarsága kulturális igényei fejlesztését és ápolását. Ezért megalakultak szakmai bizottságai (természettudományi, művészeti és irodalmi), melyek vezetői saját szakterületükön belül szervezik a tevékenységüket. A tervek között szerepel előadások, beszélgetések szervezése, tehetséges fiatalok önmegvalósításának támogatása, a kulturális értékteremtés, az értékmegőrzés, a szellemi és az épített örökség védelme és ápolása, a magyar–szlovák kapcsolatok erősítése, valamint a rendezvényszervezés. Az újjászerveződött Tompa Mihály Klubnak húsz alapító tagja van, elnöke Vaskői Károly pedagógus, aki korábban is a munka oroszlánrészét vállalta.

Ezúton is kérjük a kisebbségek identitástudatának művelése és ápolása érdekében szorgoskodókat és tevékenykedőket, hogy céljaink magvalósításának érdekében támogassák polgári társulásunkat. 

 

Rimaszombat, 2007. .............

 

 

 

   Házik Zoltán                                                                                       Vaskői Károly, Mgr.

ügyvezető alelnök                                                                                               elnök

 

e-mail:

tmk_rs@zoznam.sk



A Tompa Mihály Klub három évtizede

 

Elhangzott a Tompa Mihály Klub (TMK) 30. évfordulóján rendezett összejövetelen, Rimaszombatban – Batyiban, 1992. május 15-én

 

Kedves Barátaim!

 

A Tompa Mihály Klub 30. évfordulóján szeretettel köszöntök mindenkit az alapítók, a létrehozók nevében, meleg üdvözletet küldve azoknak is, akik nem jöhettek el rendezvényünkre, csak lélekben lehetnek együtt velünk. Rövid leszek, s bár a jubileumhoz talán lírai hangvétel illene, üdvösebb lesz gyakorlati dologról szólnom.

1962-ben, 30 évvel ezelőtt, a CSEMADOK rimaszombati városi szervezete énekkart, tánccsoportot, színjátszó kört működtetett, s megvoltak a mindenkori szólistái is. E gazdagnak mondható tevékenység ellenére is úgy véltük néhányan, hogy még korántsem teljes  paletta, még hiányzik róla az irodalom terjesztése és a közművelődés rendszeres, direktebb szolgálata. Ezen gondolatok jegyében alakítottuk meg Horváth Júlia, Mács Zoltán és én 1962-ben a „Fáklya“ irodalmi színpadot, majd csakhamar megszületett a – kezdetben kissé önképzőkör-típusú – klub is, melyből azután a TMK lett. ( A „Fáklya“ tíz évig működött, s nem kis sikerrel, a komáromi Jókai-napok való szerepléseket is beleértve).

Közművelődési klubunk, a TMK munkája, az élénk érdeklődés és az egyre érdekesebb alőadások, a gyors fejlődés következtében hamar lendületet vett, olyannyira, hogy nemsokára már egymást követték a belföldi és magyarországi, valamint a saját előadóink szereplései. A „szellemi műhely“ jelleg kidomborodott annak ellenére, hogy számos külső nehézséggel kellett küzdenünk, sőt az anyaszervezet egyes vezetőinek értetlensége is gátolta munkánkat, a helyiséggondokról, anyagi fékező tényezőkről, szervezési bonyodalmakról nem is beszélve.

A tevékenység és az érdeklődés később megkövetelte, hogy a klub struktúrájában külön válasszuk egymástól a természettudományi és a humán szférát. Létrehoztuk a TITSZ néven ismertté vált tudományos ismeretterjesztő szakkört, mely képes volt teljesen önállóan működni Ádám Zsolt, Veres Jánosné és dr. Pőthe Imre vezetésével. S míg maga a TMK az irodalmat, más művészeteket, történelmet stb. tartotta előtérben, ikercsoportja, a TITSZ matematikusokat, fizikusokat, csillagászokat, biológusokat léptetett fel, hívott meg. (Ki ne emlékezne pl. Hortobágyi professzorra, aki algalisztből süttetett palacsintát a népes publikumnak a Lux vendéglőben, majd a klubest után hajnalig zongorázott dr. Bajnokék lakásán.) A TITSZ oly jól dolgozott, hogy még az akkori Szocialista Akadémiát is be tudta vonni a szervezésekbe „szponzornak“, ahogy mai szóhasználattal mondanánk. A TITSZ azután a hetvenes évek közepe táján kénytelen volt „visszaolvadni“ a TMK-ba, mert már tűrhetetlenné vált a zaklattatása a Husák-rendszer ún. konszolidációját kiszolgáló CSEMADOK járási titkárság részéről. Azóta a TMK ismét a természettudományokat is felvállalja, s tudnivaló, hogy örömmel cselekszi.

Krónikát a TMK csak 1975 óta vezet, tehát kb. akkortól, amikor a TITSZ-et visszavette szárnyai alá. Sajnos, az 1962-től 1975-ig terjedő időszakot nálam csak néhány megmaradt maghívó, fénykép őrzi, de talán másoknál akad több dokumentum is. Ami az 1975-tő máig nyúló működést illeti, arról Tari Mária már a krónika alapján adhat képet.

Fennállásunk 30 éve alatt volt a klubnak számos egészen kimagasló rendezvénye. Csak kapásból említve, ilyen volt pl. az odaátiak közül Galán Géza Petőfi-estje, Thirring Viola önálló estje, Bodor Tibor első itteni szereplése (még a 60-as évek vége felé), Izsóf Lilla operaária-estje, Bánffy György műsora, Dévai Nagy Kamilla, Sellei Zoltán és Gaál Gabriella többszöri szereplése, Szentpétery Gabriella zongoraművésznő estje, László Gyula, Czeizel Endre, Molnár Imre, Szombathy Viktor, Balczó András előadása; a hazaiakat tekintve kiemelkedett Szeberényi Zoltán, Koncsol László, Gál Sándor, Bauer Győző, Püspöki Nagy Péter szereplése; a saját előadókkal, szereplőkkel rendezett műsorok sorában pl. a Halotti Beszéd-est B. Kovács István és Bredár Gyula szereplésével, Nyitray László alőadása Ferenczyről, Gaál Mátyás alőadássorozata, Horváth Júlia Bartók programja, kiváltképp pedig az „Elhervadt cédrusfa“ című balladaműsorunk, hogy valóban csak egy kevésre utaljunk a sok-sok eseményből. Az író-olvasótalálkozók sem hiányoztak a klub életéből, s a járás községeiben kallódó tehetséges fiatalokat is igyekeztünk pódiumra juttatni, így vált gyakori szereplővé a TMK-ban például Somoskői Ágnes népdalénekesnő, az országos verseny kétszeres győztese. A TMK kötelékében az utóbbi években két önállóan dolgozó alegység is működik. A „Sorsvirág“ kisegyüttes, Rák Magdával az élen, főleg dalénekléssel és megzenésített versek alőadásával foglalkozik magas szinten. Tarsolyában immár három felnőtt műsort és két gyermekműsort őriz kimunkált állapotban, s ezekkel járásunk községeiben vendégszerepelt, mindenütt tetszést aratva. Másik csoportunk, a dr. Poór János vezetésével szorgoskodó „Blaha Lujza Játékszín“ – eddig még csak egy színpadi mesejátékot tanult be, azzal viszont szintén gyümölcsöző missziót teljesített Gömör tájain.

A kimagasló színvonalú rendezvények alapján joggal modhatták olyan komoly, semleges fővárosi emberek is, mint pl. Dobos László, Mács József, hogy a TMK országos viszonylatban is igencsak jelentős láncszeme szellemi életünk végvárrendszerének. De elmondhatjuk nyugodtan, hogy a klub a tevékenység általános nívója révén is kiérdemli ezt a dicséretet, hiszen még az ún. legkönnyebb műfajokba is igyekeztünk magvas dolgokat, jelentős embereket beleiktatni. Úgy érzem, a TMK-t nem csupán a kerek jubileum okán tüntették ki az idén Szokolay Imre díjjal és a CSEMADOK Országos Választmányának arany plakettjével. Ahhoz képest, hogy a TMK-nak számos műfaj és terület ápolását kellett felvállalnia, mindenkor meg tudta őrizni a kellő arányt és az igényességet.

Az évek teltek, s a TMK a lehetőségek keretei közt igyekezett a szellemi életet fenntartani, legalább részben pótolva azt, amit az iskola és más forráshelyek nem adtak meg. Megteremteni azt az „élő kapcsolatot“ is az illusztris emberek és a közönség között, amit a televízió sem nyújthat, valamint eleven köteléket biztosítani az anyanemzet és az itteni kisebbségi lét között, s nem utolsósorban látókör tágító és amellett a VAGYONUNK-tudatot, a hovatartozás-tudatot, az egészsége önbecsülést fejleszteni, végül pedig lopva politikát csempészni minden akciójába, a megmaradás akaratát erősítve a lelkekben. Ezenközben seregnyi neves-rangos emberrel ismerkedtünk meg és melegedtünk össze, sokukkal szoros barátságot is kötve. Ezeknek a barátoknak nagy többsége jól megértette itteni helyzetünket, s iparkodott támogatni a maga módján a klubot és törekvéseit. Közülük hadd emeljem ki az első helyen Gaál Gabriellát, klubunk dísztagját, akinek ezúttal is köszönetet mondok mindannyiunk nevében.

Az említett törekvések, szívós munkálkodás közben a TMK vezetőségének összetétele több ízben magváltozott (elköltözés, férjhez menés), amiként az elnök személye is többször változott a klub élén. Illene most a legtöbbet gürcölők nevét és tetteit mind felsorolni, ám ez tetemes időt követelne. Csak futólag hadd idézzem fel mégis, mennyit fáradozott a klubért Bodnár Ilona és Deák Rozália – utóbbi a Csemadok-vezetőség botfülű“ tagjaival is elkeseredett csatákat vívva – hányszor voltak példás vendéglátók Munkáné, Giretné, Tari Mária, épp azok, akiknek családi helyzete, lakáshelyzete nehezítő tényező volt; mily lelkesen száguldozott autójával dr. Bajnok István és dr. Ádám Katalin; mennyi bajt volt kénytelen elviselni elnöki posztján Nagyferencz Katalin; mily elegáns nyugalommal teljesítette a reá rótt feladatokat – a diktatúra présében! – két prédikátorunk, Kuczy Lajos és Tóth Mihály; mily ügyesen tüsténkedett vezető tisztségében a mindig vidám Illés Rózsika, akinek akkor kellett helytállnia, amikor a TMK-vezetőség létszáma nagyon lecsökkent. Mindenkit köszönet és elismerés illet, aki bármit is tett a klubért a 30 esztendő alatt, ha mást nem, helyiségeket foglalt le, borítékokat címzett, minden munka fontos volt, nélkülözhetetlen a tevékenységhez. S természetesen köszönet jár azoknak is, akik most vezetik a klubot, az ún. legfőbb emberektől, Vaskői Károly elnöktől és Vörös Attila titkártól kezdve a sorkatonákig, kiknek derekas összmunkája nélkül nem lehetne működni.

Nemrég olvastam valahol, hogy alkotni csak úgy lehet igazából, ha az ember játéknak is tekinti az ilyennemű munkálkodást. Nos, ami engem illet, bevallom, és kezdettől fogva nemes játéknak is tekintem a TMK-beli munkámat, meccsek sorozatának, amiket bírni kell ínszakadásig, állva a sarat és tűrve az ellenfél rúgásait, gáncsait, mindaddig, amíg egy égi edző majd le nem parancsol a pályáról. Nagy László írja: „Nekem a játék nehéz ajándék, sose lesz vége, - most is csak játszok, s látod, könnyel fizetek érte.” Így viszonyultam, viszonyulok én a dolgokhoz, mint a klub örökös tanácsadója, s gondolom, a TMK életében is tükröződik ez a felfogás: halálosan komolyan venni a küldetést és a munkát, s ugyanakkor hozzákapcsolni a játékos elemeket is.

A rendszere közművelődési munka, vagyis a havonkénti egy rendezvény lebonyolítása mellett a TMK jelentős fegyverténye volt a Tompa Mihály-napok évenkénti megrendezése (ez évekig tilalom miatt szünetelt, majd felújítottuk), a szabdtéri klubnapokkal való kísérletezés, a kulturális, kirándulások szervezése, valamint a járási művelődési táborok megvalósítása Almágyban ill. Kurincon. Sajnos, ez a forma nemigen tudott állandósultan meghonosodni, mert a táborozók számát illetően az említett helyek egyike sem bizonyult eléggé vonzónak. Persze, hozzáfűzendő, hogy a középiskolák tanárainak jobb megértése, lehetővé tette volna a diákok tömeges sátorozását, s akkor mindjárt másképp festett volna minden. A műsorok a táborokban igen értékesek voltak, csak a közönség részvétele okozta a gondokat. Végül fontos vonása volt a klub életének a baráti kapcsolatok kialakítása Szécsény város múzeumával, a Fótom működő Fáy-Vörösmarty Társasággal Putnok és Salgótarján kulturális intézményeivel, Budapesten az Egressy Béni Zenebarát Körrel, s legújabban jelentékeny a Kelemér székhelyű Tompa Mihály Körrel való együttműködésünk.

A baráti kötődések révén a TMK sok támogatást kapott a határon túlról pl. a műsorok áthozatalával, s mi is eredményesen szerepelhettünk odakint. Látogatásaink során Fóton a Gyürke- házaspár, Szécsényben barlangászunk, Gaál Mátyás, Budapesten és Putnokon a „Sorsvirág” együttes képviselte a TMK-t szép műsorral, egész városunk hírét öregbítve. Emlékezetes volt egy kétnapos kirándulásunk Gaál Gabriella kertjében a budai Mátyás-hegyen, s a Szombathy Viktor és Győry Dezső sírjánál rendezett „buszos” műsoros akciónk. Ezekről az élményekről a mai együttlét folyamán bizonyára sok epizód kel majd életre az emlékezés jegyében.

Sajnálatos, hogy az első két évtized nagy érdeklődésével szemben a nyolcvanas évek elejétől számítva törzsközösségünk és általában közönségünk fokozatosan csappanásának vagyunk a tanúi, noha a munka nem lankad s a rendezvényeink nem rosszabbodnak, ellenkezőleg, új arcokkal iparkodtunk szolgálni a publikumnak. A negatív jelenség okát én három tényezőben látom.

1.      A Husák-éra alatt az alapiskolai pedagógusok megfélemlítése oly mérvű volt, hogy elvesztették a rendezvényeinkre járáshoz való bátorságukat.

2.      A két középiskolákból kiöregedtek, „kikoptak” azok a tanárok, akik azelőtt a diákokat az estjeinkre küldték-hordták (az új tanárnemzedék eleve más hozzáállású).

3.      Törzsközösségünk elöregedett, kihalt, s utánpótlás nincs, mert Rimaszombatban nincsen polgári jellegű középosztály, mely a kultúrát, társas életet a régi hagyományok szerinti értelemben, összefogott „tömbként” igényelné. A totalitárius rendszer négy évtized alatt össze-vissza keverte, s ugyanakkor atomizálta is a lakosságot. Vannak művelt és műveltségüket gyarapítani vágyó egyének, de a többség származásánál, hiányos iskolai orientáltságnál stb. fogva nem érti kellően a Kölcsey-mondást, mely szerint: „Az emberi ész és erő csak a társaságban fejlik ki.! Ezekhez a tényezőkhöz az utóbbi két évben egy további is járult, mégpedig részint a közvetlen politizálás nagyfokú térhódítása, részint az új viszonyokhoz kötődő egzisztenciális jövőformálás, jövőtervezés kényszere.

 

Jelenleg adva van tehát a TMK-vezetőség lelkes csapata, ámde, melynek reménykedése, kitartása nyilván nem végtelen arra nézve, hogy a közönség majd (egy csoda folytán?) feltámad, tódulni kezd. Márpedig „kell egy csapat”, ahogyan Minarik mondja az ismert filmben, mivelhogy egy-két megszállott ember csapat nélkül nem bírná el a feladatok súlyát.

Léteznek azonban a közegben, amelyben most városunkban élünk, a TMK-n kívüli pozitív jelenségek. Ilyen például a Korunk Színháza fesztivál meghonosodása városunkban; a vers- és prózamondók országos döntőjének színhelye is Rimaszombat lett (már 1968-69-ben álmodoztunk ilyesmikről); a múzeumban kialakult új állapotoknak köszönhetően ma már magyar vonatkozású fontos rendezvények is zajlanak ott (Fábry-kiállítás, Izsó kiállítás, Holéczy-emlékezés stb.); újjáéledt városunkban a magyar cserkészet, mely azt az elsődleges célt tűzte ki, hogy a gyermekekből „minőségi” embereket formáljon, s eredményeivel máris őszinte elismerést vívott ki mind a hazai, mind az egyetemes cserkészmozgalom viszonylatában; a Csemadok városi szervezete jó vágányra tért, vezetőségének tevékenysége már rendszeres és ingadozásmentes; a CSEMADOK (tehát a TMK is) megkapta a Petőfi házat, melynek rendbehozatala most folyik.

A kérdés ma az, hogy a negatív jelenségek és pozitív tények közepette, a bonyolult országos politikai konstelláció ismeretében miként működjön a TMK tovább, ezután is szem előtt tartva azt, amire Fábry Zoltán és Szécsényi István egyaránt int: az ember annyit ér, amennyit használ. S figyelembe véve, hogy a totalitárius rendszer nemcsak városunkat rombolta le, hanem a lelkekben és közösségi életünkben is elképesztő rombolásokat végzett, ijesztő torzulásokat idézett elő.

A logika azt diktálná, hogy a TMK tevékenysége a jövőben a kaszinó jellegű klubélet felé irányuljon, feltámasztva a hajdani rimaszombati művelődési körök emlékét. Igen ám, csakhogy ennek két fontos feltétele van: az egyik a megfelelő helyiség, a saját otthon, meleg fészek, amivel nem rendelkezünk, s remény sincs egyenlőre ilyenre. A másik feltétel: a fiatalítás, azaz egyrészt a fiatal és középkorú felnőttek (családok) bekapcsolódása a rendezvényekbe, másrészt a diákság bevonása a klubéletbe. Ez a feladat teljesíthető, mert nem kell hozzá házat építeni vagy bérelni. Teljesíthető, de nem könnyű, mégis meg kell kísérelni, hogy ha a kaszinóélet nem is jöhet még létre, a TMK rendezvényeinek, műsorainak látogatottsága ismét kielégítő legyen mennyiségileg is, a közönség korösszetétele szempontjából is.

Emellett a rendezvényeket talán ritkítani kellene, nem szükséges a „havonkénti egy akció” elvhez görcsösen ragaszkodni, s a munkát össze kell hangolni minden olyan testülettel és intézménnyel, amely magyar kultúrával, közművelődéssel foglalkozik. Így, szorgosan tevékenykedve és nem tétlenül kell kivárni átmeneti korszakunk végét, a dolgok alakulását az országban, külhoni testvéregyesületeink és belföldi támogatóink segítségét, az anyaszervezet további  megértését is kérve és remélve. Amint az előbb „átmeneti korszaknak” neveztem, az ágbogas szövevényekkel teli, különféle veszedelmekkel terhes időszakasz. Munkánkat gyarapítani kell mindennel, amivel érdemes, városunk, környékünk magyarsága javára: (Ilyen gyarapítás lehet pl. honismereti kislexikonunk terjesztése, s az azzal kapcsolatban tervezett vetélkedő-széria). A minap olvastam Szokolay Sándor zeneszerző tollából: „Kultúránk éltető gyökere a hagyomány”. Ajánlom ezt mindenki figyelmébe, megjegyezve, hogy a velünk együtt élő népek, nemzetek kultúráját ezen túl is ugyanúgy tisztelnünk, becsülnünk kell, ahogy eddig is tettük.

 

Kedves Barátaim!

 

Akinek a neve nem hangzott el, ne nehezteljen rám, egy ilyen rövid felszólalásban nem lehetséges mindenkit név szerint dicsérni.

Rimaszombat gazdag hagyományokkal rendelkező város, hajdani megyeszékhely, most egy nagy járás székvárosa. Akik az asszimilásunkat vették tervbe, azok nagyon jól tudják, hogy a legerősebb védőhelyek az ilyen városok, melyekben vidékenként századokra visszamenőleg a meghatározó kulturális értékek, nemzeti sajátosságok összpontosulnak, hogy aztán innen kisugározódjanak az egész környező régióra. Nem véletlen tehát, hogy mindenekelőtt a városokat célozták meg, hiszen tudják, hogy ha a régiót így lefejezik, akkor idővel majd az egész régió – fej nélkül maradva – elhal. Ennek a megakadályozását szolgálják végeredményben az olyan egyesülések, közösségek is, mint amilyen a Tompa Mihály Klub. Erősen bízom abban, hogy ezután is azon leszünk: úgy éljünk, s megfontoltan, de rendületlenül úgy munkálkodjunk, hogy majdan Dsida Jenővel együtt elmondhassuk fiainknak, unokáinknak – „Megtettem mindent, amit megtehettem.”

Ehhez kívánok mindenkinek jó egészséget, szívós erőt és szilárd bátorságot. Azoknak, akik már nem TMK-sok, a maguk posztján sok sikert.

Köszönöm a figyelmet.

 

VERES JÁNOS


ÜDVÖZLŐ LEVÉL!

                           Tisztelt Szervező Bizottság!

Kedves Barátaim!

     Hagyományt keltenek életre. A művelődés apostolainak lelkes példáját óhajtják követni.
Munkájuk tervezése és szervezése során ne feledjék, hogy a közönség tábora egy és azonos, ezt csak ki lehet bővíteni. Kívánatos munkájukat a többi művelődéssel, szórkoztatással foglalkozó szervezettel összhangban, együttműködve végezni. Így a felkészülés a munka felényi, kisebb, sokrétűbb, szervezettebb a siker viszont sokszoros, sokaké.

Hiányzik városunkban a színjátszás, a vidám es tanulságos kirándulás, a majális, zenés-dalos kör, a közösen olvasott könyv, irodalmi mű megvitatása stb. A közöségformálás lehetősége sok örömmel jár.

 

Elhagyott, de ismert úton haladjanak!

Munkájukban találjanak sok-sok örömöt! Sok sikert!

 

Rimaszombat, 2007. március 28.                                               Tisztelettel: Danis Tamás

 

                                               ,,Jót s jól, ebben áll a nagy titok!,,

Oldalmenü
Naptár
Diavetítő